Van itt még valaki??

Nagyon rég jártam itt bevallom őszintén. A helyzet az, hogy az utóbbi időben az élete maga a káosz.
Elvesztettem egy a számomra nagyon fontos személyt: a legjobb barátnőmet. A szüleim úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják. Persze én szívtam meg a leginkább, mert választanom kellett döntenem. Nyáron apunál vagyok egész iskola kezdésig; ősztől pedig anyué vagyok...
Mindezek ellenére nem vesztegettem az időmet és az energiámaz!

Már suli vége tájékán elkezdtem írni három azaz HÁROM új Fanfiction! És jelentem már majdnem készen vagyok az összessek. Igazából egy - két rész és valóban befejezem őket.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi lesz ezzel a bloggal?... Szörnyű ezt leírnom, de azt hiszem (biztosan) bezárom ezt a történetet!

Viszont mint említettem készülök a visszatérére.  Amint befejeztem a megírásukat rakom is ki szép sorjában

Egy kis ismertető(k):
 A tartalmukat még nem szeretném megosztani, de a címüket és hogy ki lesz a főszereplője a történetnek azt ige.

1. Vigyáz rám! (Liam Payne fanfiction) - Azért ezt számoztam elsőnek, mert valószű, hogy ez publikálom először.

2. Tiltott szerelem (Louis Tomlinson fanfiction)

3. Ghost love (Harry Styles Fanfiction)

Ha még mindig itt vagy köszönöm, hogy végig olvastad a rizsámat. Legkésőbb két hét és jelentkezem.

Ölel titeket:
           Betti

45. Három nap van hátra...

 Szeretnék BOCSÁNATOT kérni! Sajnos az elmúlt néhány (úr isten már július óta nincs új bejegyzésem) hónapban eltűntem. Most jön az az ócska szöveg, hogy sok sőt rengeteg dolgom volt blablabla.... Az igazság viszont az, hogy forduló ponthoz ért az életem. Elvesztettem egy olyan személyt, akit nem lett volna szabad. Elhunyt a legjobb barátnőm!

 Nem akartam folytatni a blogot, de tartozok neki ennyivel, mert Ő miatta kezdtem el írni! Tehát, ha maradt még néhány olvasóm, akkor örülnék, ha olvasnátok, ha viszont abszolúte egyedül maradtam, mint a kisujjam... AKKOR IS BEFEJEZEM: MIATTA!

~BEBE

 Minden izmom megfeszült miközben az életemért küzdöttem. Kapálóztam, ütöttem a falat, ordítottam. Hát nem hallják, hogy milyen szörnyen szenvedek? A torkom annyira fájt, hogy minden egyes nyelésnél küszködnöm kellett. 

 Sötét helyen voltam. Próbáltam betáplálni, hogy hol is lehetek, de semmi. A levegő száraz volt mégis folyt rólam a víz. Kezemet végig futtattam a falon, úgy kerestem az ajtót. Sehol...

 Sehol nem találtam pedig többször megtettem a szűk szobába az utat. Hirtelen hatalmas ricsaj ütötte meg a fülem. Megindultak a falak. Ha eddig kiabáltam most ordítottam. Hát nem tűnt fel senkinek, hogy eltűntem? A falak már annyira közel voltak hozzám, hogy neki kellett dőlnöm az egyiknek. Vége! Akármit teszek, innen nincs kiút...

 Zihálva ébredtem. Nem ültem fel, mert ahhoz túl gyenge voltam. Mohón vettem a levegőt.

 Csak álom volt. Szörnyű álom volt. Oldalra fordítottam a fejem, de egyből megbántam. Annyira megszédültem, hogy be kellett csuknom a szemem. Harry nem feküdt mellettem. Gondosan be voltam takarva nem mellesleg nyakig, mégis rázott a hideg. Lázas voltam. Az ajtó kinyitódott. Harry oldalazva lépett be a szobába kezében egy pohár víz és valami gyógyszeres doboz. Elmosolyodott, amikor meglátta, hogy fent vagyok.

 - Jó reggelt! - ült le mellém. - Az előbb volt kint az orvos. Azt mondja, hogy ez segít majd! - nyújtotta át a vizet és a kis fehér tablettát.

Nyögve felültem, de nem tudtam megtartani magam. Harrynek kellett megtartania a vállamnál fogva. Ügyetlenül a számba raktam a gyógyszert és ittam rá egy kis vizet. Nem volt nagy a gyógyszer, de nekem fent akadt a torkomon. Könnyes szemmel ittam rá még egy kicsit. Végre, amikor lement megkönnyebbülten dőltem vissza a párnák közé. Harry lerakta mellém a poharat. Aggódva nézett rám.

 - Nem vagy éhes? - kérdezte.

Nem legesen ingattam a fejem. Jobb, ha most semmi szilárd anyagot nem viszek be, mert még a végén újra látnám és arra nincs semmi szükségem.

Harry sóhajtott: - Sajnos nem tudok veled maradni, legalábbis délelőtt biztos nem. Felvételem van!

Szomorúan nézett rám. Ráraktam a kezem a combjára majd megsimogattam. Megnyugodva puszilt homlokon. Megígérte, hogy amennyire tud, siet.

 Egyáltalán nem zavart, hogy elment. Sőt örültem is neki. Nem tudnánk mit csinálni, hiszen ma biztos ehhez az ágyhoz vagyok kötve. Most csak aludni akarok. 

 Halkan kopogtattak az ajtómon. Nem kellett megszólalnom, mivel csak figyelmeztetés képen kopogott. Zayn lépett be. Fekete tréning nadrág volt rajta és fehér trikó. Felültem és az ágy támlájának dőltem.

 - Gondoltam jól esne egy kis forró tea! - mosolygott majd a kezembe nyomta a piros pöttyökkel díszített bögrémet. 

Hálálkodva kivettem a kezéből. Szürcsölgetni kezdtem. 

 Zayn zavartan toporgott az ajtómnál. Szememmel jeleztem, hogy leülhet. A mosoly letörölhetetlen volt az arcáról, de látszott rajta, hogy nem szívből jön. Helyet adtam neki, így lekuporodott elém törökülésbe.

 - Jobban vagy már? - kérdezte.

 - Mondjuk... - suttogtam, mert csak ennyi telt tőlem. - A tea az sokat segít. - ittam egy nagyobb kortyot.

 A csendet a szürcsölésem törte meg. Amikor otthon így ittam vagy ettem anyu mindig szigorúan rám ripakodott. Sajnos én rendszerint kihúzom a gyufát nála és bevallom, hogy nagyon élvezem, amikor ideges. Olyankor mindig vörös lesz, az arca néha azt várom, hogy füstöljön a füle, mint a mese figuráknak. 

  Zayn folyton mosolygott. Legszívesebben megkérdeztem volna, hogy mégis mi van, de ahhoz meg kellett volna szólalnom és most képtelen voltam hozzá. Gyorsan meg akartam inni a teát, hogy le tudjak feküdni. Kihörpintettem az utolsó cseppeket. Zayn elvette tőlem és az arcához érintette. Megértettem, hiszen jó meleg volt. Kényelmetlenül éreztem volna magam, hogy én ledőlök és ő az ágyamon ül. Erősen gondolkoztam, milyen témát hozhatnék fel, de megelőzött. 

 - Úgy látszik nem tett jót ez a kis velness! - jegyezte meg mosolyogva.

Megvontam a vállamat. Nekem tetszett és ez a lényeg, nem?

 - Vagy tévedek? - vonta fel a szemöldökét. - Biztos, hogy tévedek! Végre kettesben lehetettek. Csak ahogy most elnézlek, nem festesz valami rózsásan. De minden esetre lehet, hogy én is kipróbálom. Mondjuk, elviszem magammal... Perriet.

Ismét megvontam a vállam. Hát nem veszi észre, hogy csak aludni szeretnék? Egyáltalán nem vagyok kíváncsi sem a terveire sem Perriere. Hangosan kifújtam a levegőt jelezve, hogy „köszönöm a teát, tényleg finom volt, de kívül tágasabb!”

 Úgy látszik, hogy nem vette az adást.

 - Hát nem erre a reakcióra vártam.

 - Mi? kérdeztem vissza értetlenül.

 - És megszólaltál! - nevetett és bebújt mellém a takaró alá.

Megmerevedtem.

 - Ugye nem baj?

Persze, hogy baj!

Nem legesen ingattam a fejem. Zayn elégedetten nevetett.

 - Túl világos van! - morogta. 

Kiszállt az ágyból és teljesen lehúzta a redőnyt. A szemem egyből hozzászokott a sötétséghez. Zayn elégedetten elmosolyodott majd visszabújt az ágyamba. Akkor sokkoltam be teljesen mikor megéreztem a kezét a combomon. 

 - Zayn, ha azt hiszed, hogy jó muri engem zaklatni, mikor beteg vagyok, akkor hatalmasat tévedsz! - próbálta, a hangomon uralkodni, de minden erőfeszítésem ellene még így is remegett.

Zayn úgy nézett rám, mint aki nem érti a dolgot, holott biztos vagyok benne, hogy tisztában van mindennel. Lehúztam a takarót róla.

 - Igaz is! - mosolyogva lehúzta magáról a trikóját. 

Kirángatta a kezemből a takarót, hogy újra magára és rám húzhassa.

 - Zayn...

 - Ugyan már, csak vigyázni akarok rád.

 - Nem vagyok ovis!

 - Harry szerint még az vagy. Búj ide hozzám és aludd ki a lázad!

Vitába akartam vele szállni, de nem láttam értelmét különben is rettenetesen éreztem magam. Teljesen kihúzódtam az ágy szélére és hátat mutattam Zaynnek. Épp, hogy csak lehunytam a szemem álomba szenderedtem. 

Épp Dórival és Zsófival diskuráltam, mikor hatalmasat csapódtam a hideg földnek. Fájdalom nyílalt bele a térdembe. Feljajdultam, de kétlem, hogy rajtam kívül bárki is hallotta volna ugyanis Zayn nevetése valószínűleg elnyomta a jajgatásomat. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről. 

 - Bocsánat! - fogta vissza a nevetését Zayn, valószínű a feléje küldött utálatos fintorom miatt.

 - Mi lenne, ha kihúznál innen a búsba?

Megragadott és mellkasához ölelt. Hiába kapálóztam, hiába löktem el magamtól sokkal erősebbnek bizonyult hát hagytam, hadd öleljen. 

 - Harry rám bízott! - nevetett önelégülten.

Válaszolni akartam, de túl jól éreztem magam a karjaiban és ezt rettenetes volt beismerni. Lehunytam a szemem.

 - A legrosszabb a lázban, hogy nincs ereje az embernek! - dörmögtem.

 Forró lélegzete megborzolta a hajamat. Feljebb húzta rajtunk a takarót. 

 - Reméljük, hogy holnapra jobban leszel!

 - Ja.

Hirtelen gondolattól vezérelve átöleltem a csípőjét. 

 - Elpirultál! - döntötte a homlokát az enyémnek.

 - Lázas vagyok, különben sem láthatod, sötét van!

 - Aha... Persze!

Úristen mit csinálok én? Nem feküdhetek mellette ilyen közel! 

Ugyan kislány valld be, hogy nem is olyan rossz a helyzet.

Nincs mit bevallanom. A helyzet csak annyi, hogy rosszul vagyok, és nem tudok kiszállni az ágyból!

Gondolod? Szerintem más a helyzet. Totál ciki, hogy próbálod leplezni, hogy nem érdekel Zayn.

Engem tényleg nem érdekel Zayn!

Valóban? Nem érzel kísértést, hogy megcsókoljon?

Nem!

Még saját magadat is becsapod?!

Kuss! 

 Valami nagy baj lehet velem, hogy ha már a saját lelkiismeretemmel vitázom. Felültem nem törődve a rettenetes szédüléssel. 

 - Valami baj van? - húzta fel a szemöldökét.

 - Igen. Te! Zayn, te vagy a bajom! - soha nem volt még ilyen éles a hangom, mint most. - Folyton azt akarod elérni, hogy valami hülyeséget csináljak. Mindig sarokba szorítasz, és ezt már nagyon unom! Fogad el a tényt, kérlek!

 - Miért, mi az a tény?

 - Harry! Az övé vagyok! És helytelen, hogy te így viselkedsz velem! Ha nem a szobádba hívsz, akkor bejössz te és bebújsz az ágyamba.

- Mondj valami ujjat Vanessa! - mordult fel és kiszállt mellőlem. - Mert, te azt unod, hogy "sarokba szorítalak" én pedig azt, hogy, hogy folyton - folyvást becsapod magad és engem is. Tudom, hogy ugyan úgy vonzódsz hozzám, mint én hozzád csak nincs annyi vér a pucádban, hogy ezt belásd!

 Elhűlten néztem rá. Miért pont velem történik ez? Mondani szerettem volna valamit, de nem volt rá lehetőségem. Felkapta a trikóját a földről rám nézett. Sírt! Megcsóválta a fejét. Már a kilincsen volt a keze, amikor végre megszólaltam.

 - Zayn... - csuklott el a hangom. - Sajnálom!

Ez volt az egyetlen értelmes szó, amit ki tudtam préselni magamból. 

 Zayn megtörve megtörölte a szemét, majd kinyitotta az ajtót. 

 - Én is sajnálom! - suttogta. - De nehogy azt hidd, hogy azt, hogy beléd szerettem!...

44. Négy nap van hátra...

 Vajon álmodtam az egészet? Ha valóban álmodtam, akkor elég hihetőre sikeredett. Rettenetesen sajgott a fejem. Lassan felültem. Sötét volt a szobában... a szobámban voltam. Olyan rémület kapott el, hogy lélegezni is alig mertem. Az ágytól túl messze van az ajtóm! - állapítottam meg. Óvatosan kitakaróztam. És most rohanj! 
 Feltéptem az ajtóm. Amint kiértem még a levegő is melegebb lett. Annak a reményében, hogy a fiúk lent vannak le mentem a konyhába. Sehol senki. Megnéztem a kertben is őket, de ott sem voltak. Itt hagytak volna egyedül? Visszamentem a házba és egyből megtorpantam. Tisztán rémlik, hogy az előbb nem voltak itt gyertyák, de most tele van velük a nappali. A földön kockás terítő volt leterítve rajta egy ezüst tálca, ami le volt fedve. Mosolyogva lekuporodtam. Nem kellett sokat gondolkoznom azon, hogy vajon ki csinálta ezt. Két hideg tenyér tapadt a szememre. Felszisszentem. 
- Szia, szépségem! - csókolta meg a nyakam majd elengedett, és leült velem szembe a földre. - Gondoltam megleplek egy kicsit.
Halványan elmosolyodtam. A mécsesek gyér világossága nem világította meg az egész arcát, így úgy festett, mint egy vámpír... egy hihetetlenül vonzó vámpír. Levette a fedelet a tálcáról. Két muffin volt rajta. Elnevettem magam. 
- Hiányoztál! -, azt mondtam ki, ami először a számra jött. 
- Sajnálom. - hangja valóban megbánóan hangzott. - Melletted kellett volna lennem... Niall elmondta, hogy elájultál. Mi történt?
Mindent elmeséltem neki. Persze, azt ki hagytam, hogy Zayn miatt menekültem fel a padlásra. Viszont azt elmondtam, hogy, ha a nap nem világít pont arra a pontra, ahol a napló van, észre sem veszem. Megosztottam vele a lányról megszerzett információkat. Csöndesen végig hallgatott. 
- Akkor telt be a pohár, amikor kiderült, hogy az én szobámban végzett magával. - suttogtam a könnyeimtől fuldokolva.
- Istenem! - keze közé fogta a két csuklómat. - Nem szabadna ennyire felkavarnia ennek a dolognak, Nessa! 
- Hát nem hallotta, mit mondtam? - ideges lettem. - Az a lány annyi idős volt, mint én most. Ebben a házban lakott a nagymamájával. Az én szobámban halt meg, az én szülinapomon! 
 Szörnyű fájdalom nyílalt bele a fejembe. Harry magához vont és szorosan a mellkasához ölelt. Igaz valóban felkavart ez a történet, de nem tehetek róla. Soha nem voltam kőszikla. A Titanicon is mindig sírok pedig már ezerszer láttam, ahogyan a Szerelmünk lapjait mégis ugyanúgy hatnak a könnycsatornáimra.
- Én nem tudok abban a szobában aludni többet!
- Nem is kell! - suttogta, majd belepuszilt a tenyerembe.

~{~{~{~

 Már indulásra készen álltunk. Paul most sokkal nyugodtabb volt, hiszen velnessezni megyünk nem pedig kempingezni. Tízkor indultunk, hogy tizenegy órára Bradfordba érjünk. Nem vittem sok cuccot elvégre ma este már haza is jövünk, mivel sok dolgunk van még. Bár mondjuk úgy terveztük, hogy egy egész hétvégét ott töltünk. Az úton végig énekeltem, vagyis próbálkoztam az énekléssel. Ma már sokkal jobban éreztem magam. Épp időben értünk a fürdőhöz, mert már kezdett zsibbadni a fenekem. Kivettünk mindent a csomagtartóból és becsekkoltunk. Nem vettünk ki szobát, hanem csak egy kis öltöző fülkét sajátítottunk ki. Szerencse - gondoltam -, hogy új bikinit vettem. Harryvel kéz a kézben sétáltunk el először a masszáshoz. Sikeresen bealudtam a kényeztetésbe.

- Következő program? - kérdeztem mosolyogva.

- Mit szólnál egy kis úszáshoz?

 Mielőtt válaszolhattam volna megragadta a kezem és a medencék felé húzott. A szívem a torkomban dobogott. Nem tudok úszni! Nem akartam ezt előbb megemlíteni Harrynek, hiszen még sem nézhet ennyire pojácának, mint valójában vagyok. De most muszáj lesz neki bevallanom. Vagy megvárhatnám mondjuk azt is, hogy magától jöjjön rá. Inkább elmondom!

 Addig hallgattam, amíg a medence lépcsőjéhez nem értünk. Onnan már nem volt mentség.

- Tudod... - suttogtam. - Azt hiszem jobb, ha ezt most kihagyom.

- Miért?
A frissen pedikűrözött lábamat nézve motyogtam:
- Nem tudok úszni!
- Tessék? - értetlenkedett.
- Nem tudok úszni! 
- Hogy mondod?
- Az Isten szerelmére, Harry! NEM TUDOK ÚSZNI! - tártam szét a karom idegesen. 
Kinevetett. Hát persze, hogy kinevetett. 
- Hahaha! - morogtam, majd hátra arcot csinálva neki, elindultam.
- Most meg hova mész? - karolta át a derekam.
- Oda ahova nem nevetnek ki. Elmegyek és halálra zabálom magam!
Harry ismét morgósan felnevetett. Most már nekem is nehezemre esett visszafognom a nevetést.
- Bocsánat. - köszörülte meg a torkát végül. - Többet nem fordul elő, becsszó!
- Aha, persze én meg biztos apáca vagyok!
Harry egyetlen mozdulattal maga felé fordított és megcsókolt.
- Remélem, belevaló apácával állok szemben! - felkapott és egyenesen a vízbe ugrott velem.
A félelemtől elakadó lélegzettel hápogtam. Harry finoman a csípőmre csúsztatta a kezét, homlokát pedig a homlokomnak nyomta. Elmosolyodott. Viszonoztam a mosolyát. Lassan hátrálni kezdett. Már egyáltalán nem féltem. Simán siklottunk a vízen. Élveztem a karjaiban úszkálni. Egy kis időre sem engedett el végig a csípőmet ölelte én pedig a nyakába kapaszkodtam. 
- Látod, nem engedem, hogy bajod essen! - megpuszilta a homlokom.
- Köszönöm! - suttogtam.
A nap hátra lévő részét a vízben töltöttük. Azt hittem, mire kiszállunk, ráncosak leszünk helyette csak fáradtak voltunk és éhesek. Megtörölköztünk és az étterembe cammogtunk. 
- Meg kell kóstolnod a rákot! - kukucskált ki az étlapja mögül. 
- Rá nem veszel! Utálok minden tengeri kütyüket! 
- El sem tudod képzelni, hogy mit hagysz ki! - ingatta a fejét.
Megvontam a vállam majd egy gyrost rendeltem. Csendben vacsoráztunk. Vagyis én végig csendben voltam, ugyanis annyi rajongó jött oda hozzánk fényképet kérni, aláírást szerezni. hogy esélyem sem volt megszólalni. Folyton folyvást megkérdezték, hogy ki is vagyok  én erre Harry könnyedén csak azt válaszolta, hogy egy régi barát. Ez lennék én egy régi barát. Végig bárgyún mosolyogtam, hogy elhitessem velük, hogy minden a legnagyobb rendben van. Végül is minden rendben ment, amíg az egyik lány, aki egy idős lehetett velem vagy talán egy évvel idősebb felhozta Taylort. Remek, helyben vagyunk! - gondoltam.
- És, ha nem lenne neked Taylor, akkor szóba jöhetnék nálad? - incselkedett.
 Félúton megállt a villa a kezemben. Nem volt ronda a lány mindössze elérte a pubertás kor. Harry kedvesen elmosolyodott, de nem válaszolt. Még a hülye is felfogná, hogy ez nemet jelent, csak nem akarja megbántani a lányt. Aláírta a könyvet majd elköszönt tőle. A lány zavartan intett majd visszaballagott az asztalához. Végre mindenki sorra került és nyugodtan folytathattuk a vacsorát.
- Szeressük az őszinte embereket! - nevettem.
- Ja, imádjuk! - forgatta a szemét. - Főleg, ha kajálni sem engednek.
- Te vállaltad Harry, azért ezt ne feled!
- Tudom csak néha annyira... idegesítőek! 
- Szeretnek - vontam vállat. - Fogadd el!
Átnyúlt az asztalon majd megfogta a kezemet. Rámosolyogtam.
- Elég jól kezelted őket! - ismerte el. 
- Én is közéjük való vagyok. És valószínű, hogy soha többet nem lesz ilyenben részem.
- Milyen ilyenben?
- Többet nem látlak rajongókkal fotózkodni vagyis élőben nem, mert...
Elnyeltem a mondat végét. Jobb, ha az utolsó pillanatra hagyom a búcsúzkodást, hiszen ez az én műfajom. Ha már most elkezdeném csak magamnak és neki okoznék fájdalmat. 
Értette mire célzok. Visszahúzta a kezét és befejezte a megkezdett vacsoráját. Igaz, hogy van még pár napom, de az rettenetesen hamar elfog telni. Már érzem a levegőben a feszültséget, amit a hazamenetelem vált ki. Elhessegettem a dolgot és csak Harryre koncentráltam.

 - Milyen volt? - érdeklődött Niall kedvesen.
- Jól! - vágtuk rá egyszerre Harryvel, majd nevetésben törtünk ki. Végül így folytattam: - Remek, csak van egy kis hátulütője. 
- Mi? - vonta fel a szemöldökét Louis. 
- Még mindig érzem a víz imbolygását. dülöngéltem, hogy hatásosabb legyen, amit mondok.
- Akkor úgy látszik, nekem kell, felvigyelek a szobába! - kapott ölbe Harry.

  Kacarászva vitt fel a szobájába. Biztos voltam benne, hogy Paul elállja az utunkat, de helyette kikerült minket és olyasmit dörmögött, hogy csak óvatosan. Belökte az ajtaját majd gyengén letett az ágyra. Visszament és becsukta az ajtót. Már elég későre járt és fáradt is voltam. Fölényesen kivettem Harry szekrényéből egy Gap pólót. Most ez megteszi pizsamának. Gyorsan levetkőztem majd fölkaptam a pólót. Egy kicsivel a térdem fölé ért. Kibontottam az ágyat majd a takaró alá bújtam. Észre sem vettem, hogy Harry kiment. Eléggé fáradt voltam, de nem kapcsoltam le villanyt ahhoz túlságosan is féltem.

Hátra döntöttem a fejem a párnára. Minden Harry illatú volt. Fogalmam sincs hogyan, történt, egy kövér könnycsepp gördült le a szememből.

- Csak lementem hozni egy kis kekszet! - hallottam meg Harry hangját. 

Automatikusan az ablak felé fordultam. Jobb, ha nem látja, hogy sírok. Egy „kösz nem kérek” – el visszautasítottam a kekszet. Éreztem, hogy az ágy besüpped. Harry lekapcsolta a villanyt majd szorosan átölelt. Felé fordultam és arcomat keményen a mellkasához nyomtam.

- Szeretlek! - suttogtam.

- Én is téged! 

A szívem kalimpált. Végig egy dolog járt a fejemben miközben hallgattam Harry egyenletes szuszogását.

 Újabb nap pergett le a homokórán!... 

43. Öt nap van hátra...

 Fantasztikus érzés a szeretett férfi mellett ébredni, de ez nem mondható a ma reggeli hisztérikus sikolyokra. Mindketten felültünk az ágyon. Nem is kellett megkérdeznem, hogy ki okozza ezt a tébolyt... Taylor. Harry kicsusszant a takaró alól. Azt hittem, hogy kimegy hozzá, de helyette kulcsra zárta az ajtót. Mint aki jól végezte dolgát visszafeküdt mellém, átölelt. 
- Meddig marad? - kérdeztem. Az álmosság végleg ki ment a szememből.
- Ma, négy óra tájban indul a gépe.
- Van Isten!
Harry elnevette magát, keze monoton simogatta a hajam. A nyaka hajlatába temettem az arcom. Beszívtam a bőre illatát. Ilyenkor olyan meghitt a hangulatom. Semmi és senki nem állhat a boldogságunk útjába.
 Meghallottam Louis könyörgő hangját. Könyörög Taylornak, hogy hallgasson már.
- Esküszöm, elviszlek a műkörmöshöz csak még egy kicsit hadd aludjak!
Nevettünk.
Szegény Louis miken mehet keresztül. De valamiért nem érdekel a lényeg, hogy Harry mellettem fekszik. A többiek most nem számítanak.
- Holnap korán kell kelnünk. - figyelmeztet Harry.
- Miért?
- Hogy minél hamarabb Bradfordba érjünk.
Holnap végre kipihenhetjük a fáradalmainkat, na meg persze, Taylort. Gondoltam, hogy nem Londonban fogunk velnessezni. Ismét sikoly hallatszott. 
 Csak éljük túl ezt a napot!
- Szerintem téged akar! - rossz volt kimondani. 
- Oké! - elengedett és most azért szállt ki, hogy kimenjen. 
Öt percre rá Taylor már boldogan nevetett. Jós vagyok. Lassan én is felöltöztem majd lementem reggelizni. Niall szokásához illően felzabált majdnem minden ehető dolgot. Néha azon gondolkozom, lakatot teszek a hűtőre... jó, nem vagyok ilyen szőrösszívű. Nem volt más választásom zabkását kellett ennem. Már éppen a mosogatóba helyeztem a cuccokat, amikor valaki hátulról átkarolt. Ijedtemben felsikoltottam. Annyiban biztos voltam, hogy nem Harry karolt át, mivel ő nem ilyen hogy is mondjam... izmos. Persze Harry sem piszkafa.
- El kéne mennünk, bevásárolni! - Liam hangja rekedt volt. Valószínű nem olyan rég kelhetett fel.
- Nem ártana. - egy kicsit zavarban éreztem magam, hiszen mi soha nem voltunk olyan jóban, hogy ennyire... közel legyünk egymáshoz. Ennek ellenére nem löktem el magamtól. Először is, az udvariatlan lett volna a részemről. Másodszorra, nem vagyok udvariatlan! 
Valahol reméltem, hogy ő lesz az, aki megunja ezt az ölelés dolgot, de eddig úgy látszik, még nem érzi magát kellemetlenül. Megbeszéltük, hogy felöltözünk és fél óra múlva a nappaliban találkozunk. Egy kicsit megkönnyebbültem, amikor elengedett. Rohantam a szobámba, hogy átöltözzem. Felkaptam a kedvenc fehér farmernadrágom és egy rózsaszín trikót. Nem volt kedvem a fürdőbe menni így a szerényemen álló sminkes tükrömön keresztül néztem, hogy hol áll ki a hajam a copfból. Egy kis szempillaspirált kentem fel és egy halvány rózsaszín szájfényt. Amikor leértem a nappaliba Liam már az ajtófélfát támasztotta. Harry épp akkor jött vissza a házba. Biztos kint volt levegőzni. Nem kérdezte hova megyek mindössze annyit kért, hogy négyre érjek haza. Ez miatt nem kell aggódnia, hisz csak a közeli Tescóba megyünk.
 Liamnek még nincs jogsija, ahogyan nekem sem szóval gyalog vágtunk neki az útnak.
- És... - kezdtük egyszerre. - Mond csak! - Liam, mint minden rendes fickó megengedte, hogy én beszéljek először. Persze én, mint bármely másik lány ezt visszautasítottam. 
- Kezd, te!
- Jól meg vagytok Harryvel? 
- Persze! - vágtam rá egyből. - Miért kérdezed?
- Felejtsd el!
Felejtsem el? Mégis mit? Nyilván valamit titkol előlem. Hát persze! Azért hívott el engem erre a kis "kiruccanásra", hogy kifaggasson!
Megtorpantam.
- Ki vele, Liam!
- Mivel is?
- Ugyan már ne add nekem az ártatlant, Payne! Nyilván böki valami a csőrödet! Ne legyen gátlásod. Elvégre én láttam a barátnős pucér fotóit, amit az ágynemű tartóban tárolsz!
Liam elvörösödött. A francba is nem akartam, hogy ilyen gonosz hangnemben beszéljek hozzá. Megragadta a kezem és leültetett a mellettünk üresen álló padra. Olyan durva dolgokat akar a fejemhez vágni, hogy jobb, ha leülök? Mielőtt bármit is mondott volna két tenyerébe fogta a kezem. Oké... Ilyenkor jön az a rész, hogy közli vele, meghalt valakim.
- Tudok mindent... - suttogta.
- Mi mindent? - Harry dicsekedett volna, hogy lefeküdtünk egymással?
- Egyszerűen ki bököm... - nyelt egyet. - Zayn elmondta, hogy mit érez irántad. Azt is tudom, hogy neked sem közömbös. Ha tényleg Zaynt szereted, akkor ne játszadozz Harryvel, ha viszont nem akarsz Zayntől semmit mond meg neki!
Mindezt olyan hangnemben közölte velem, mintha csak azt mondaná, hogy a Föld forog, az emberek pedig lélegeznek. 
 Nekem mégis hideg zuhanyként hatott. Felpattantan, és futásnak eredtem. Nem érdekelt Liam, de muszáj volt egy tényt közölnöm vele. Visszafordultam hozzá és bár  kiabálva, de elmondtam, amit akartam.
- Ha azt hiszed, hogy csak játszok Harryvel, akkor egy barom vagy! Nem is ismersz pedig együtt lakunk. Zaynt szeretem, de Harryt imádom, ehhez mit szólsz, Payne?
Ideges voltam. Zaynre. Liamre. Magamra.  De főképp a helyzetre. Eddig észre sem vettem, hogy az egész nyár alatt nem is közeledtem Liamhez.  Úgy tekintettem rá akár egy bútordarabra. Része a háznak, de semmi több. Mikor hazaértem feltéptem az ajtót. Tudtam, hogy Zayn még javában alszik, vagy legfeljebb csak fekszik, és a plafont bámulja. Kopogás nélkül a szobájába mentem.  Déjavú – suttogta valami belülről. Tévedtem. Zayn nem volt a szobájában. Semmi baj, megvárom. Leültem az ágy szélére, de egyből fel is pattantam. Jobb, ha inkább csak a forgó székre ülök. Ültő helyemben körbenéztem a szobába. A tekintetem megakadt a laptopján. A Facebook oldalamon volt. Nem volt volna szabad az ölembe vennem a gépet, de mégis csak közöm volt a dologhoz elvégre az én adatlapomat nézegette.

 Az utolsó bejegyzésem az ide jövetelem napja volt. 50 ember kedvelte és több mint a fele hozzá is szólt. Mosolyogva gördítettem le a kommenteket. Mindenki irigykedett persze odaírták, hogy érezzem jól magam. Könnybe lábat a szemem, mikor megpillantottam Zsófi kommentjét.

„Örülök, hogy innen kell értesülnöm arról, hogy Londonba mész! Komolyan olyan nehéz lett volna felvenned a telefonod és elköszönnöd? Mindegy érezd jól magad. Viszlát, a suliban. L”

Istenkém, tényleg megfeledkeztem róla. Valóban ilyen felelőtlen lennék? Nem is csodálkoznék, ha soha többet nem akarna szóba elegyedni velem. Zsófit elsős korom óta ismerem.  10 éve mondhatom a barátomnak, de lehet, hogy most elástam magam nála egy életre. Jó, persze az nem nagydolog, hogy eljöttem nyaralni a megkérdezése nélkül. Mindössze az nem esett jól neki, hogy nem avatom be semmibe. És ez való igaz. Ideje lennem beszélnem vele, de úgy hogy látjuk egymást.

 Már éppen vissza akartam rakni a gépet, amikor Zaynnek üzenete jött. Szeméremsértés ide vagy oda elolvastam. Ezért még vezekelnem kell.

Perrietől jött:

„Ugyan már, Zayn hagyd azt a kiscsajt! Ő, nem lehet a tied. Értem én, h szereted, de nincs nála esélyed. J”

Még a szemem is kikerekedett. Zayn elmondta a volt barátnőjének, hogy mi van köztünk. Miket hordok én itt össze? Semmi nincs köztünk! Most már nem voltam mérges inkább rettentően szégyelltem magam. Ismét üzenete érkezetett.

„Élsz még? Tudok ám szájból szájba lélegeztetni.”

Oké ennyi leskelődés egy életre elegendő volt. Visszaraktam a gépet a helyére és ki somfordáltam. Hangosan fellélegeztem, de még messze nem volt vége a megpróbáltatásomnak. Zayn lépdelt fel a lépcsőn. Nem akartam szembe találni magam vele. Gyorsan kellett cselekednem. A közelemben csak a padlásra vezető lépcső volt. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat. Felnyitottam a csapóajtót és feltornásztam magam. Ahhoz, hogy ne vegyen észre felhúztam az ajtót.

 Utálom a padlásokat. Utoljára öt éves koromban voltam ilyen helyen akkor is csak azért, mert a papámnak segítettem befoltozni a tetőn keletkezett lyukat.

 Általában a padláson hideg van, sajnos itt sincs másképp. Mindent pókháló fedett be. Egy kis fényszűrődött be, de honnan? Ez egy zárt terület. Valahonnan középről jött a fény. Oda sétáltam és felnéztem. A háznak a csúcsán van egy kis rés – állapítottam meg – azon világít be a nap. Nem az egész területet látja el fénnyel. Csak a mestergerenda egy kis részét. A fejemmel követtem a fényben szállingózó porfelhőket. Innen olyan volt, mintha arany eső hullana… csak arra a pontra. Lehet, hogy van ott valami. Vagy csak túl sokszor láttam Monk a flúgos nyomozót. Mindenestre kíváncsi természetű vagyok. Ugrándozni kezdtem hát, ha látok valamit.

 Ó, és meg is láttam…

A gerenda tetejére volt rakva. Kösz napfény! Most már csak az volt a kérdés hogyan szedem le onnan. Talán lemehetnék egy székért. De az túl kockázatos még a végén lebuktatnám magam. Harry kifejezetten utálja, ha detektívet játszom. Be kell, valljam nyomós oka van rá. Mindig talpra esett lány voltam, de szó mi szó emellett elég ügyetlen is. Nem is értem, hogy eddig hogy úsztam meg csak kisebb zúzódásokkal. A sok gyümölcs… Körülbelül egy hónapban egyszer szánom rá magam, hogy valami egészségesett vigyek be a szervezetembe.

 Csípőre tettem a kezem. Egyik lábamat teljesen nyújtva hagytam a másikat kicsit berogyasztottam és egy kicsit kifordítottam. Oldalra billentettem a fejem és úgy gondolkoztam. Ha felugranék a gerendára… ez felejtős. Nem vagyok atléta. És, ha… inkább nem még élni akarok. Már azon voltam, hogy feladom mikor megpillantottam egy piszka vasat. Gondolkozás nélkül felkaptam. Nyújtózva próbáltam leütni az innen nézve fényképalbumra hasonlító tárgyat. Valahogy sikerült.

 Nagy porfelhőt kavart, ahogyan a földre pottyant. Lehajoltam érte. Kezemmel leszedtem a maradék port. Egy fekete bőrkötéses könyvet tartottam. Levettem a felsőmet, leterítettem. Törökülésbe leültem. Óvatosan kinyitottam a kis könyvet. Egy napló. A nap már nem is lehet jobb előbb Zayn magán leveleit olvastam most pedig egy naplót tartok a kezembe. Egy Morgan Kenn nevű lányé a napló.  Egye fene gondoltam és olvasni kezdtem:

1865. január.1. Péntek

 Kedves naplóm!

 Ma hivatalosan tizennégy óra ötven öt perckor betöltöttem a tizenhatot. Hihetetlen végre felnőtt nő lettem. Ez mellett az öröm mellett szomorúság is eltölt, hiszen ma halt meg az a nő, aki a világra hordott. Pontosan tizenhat éve. A jó Isten nem engedte meg nekem azt az örömöt, hogy találkozhassak vele. A nagymamám szerint édesanyám rendkívüli képességekkel bírt. Meg van győződve róla, hogy ezekből a képességekből nekem is jutott néhány, ha nem az egész. Akármit mond, én kétlem, hogy bennem bármi képesség lapulna. Egyszerű lány vagyok.

 Renével tegnap lementünk a patakhoz mosni. Egy kicsit kezdem elveszíteni az önuralmamat, akárhányszor meglátom, mindig buja gondolatok szöknek az agyamba. Lehetséges, hogy szerelmes vagyok belé…

 A következő bekezdés egy nappal később íródott:

1865. január.2. Szombat

 Leesett az első hó. Reggel, amikor kikukucskáltam az ablakon minden fehérbe borult és alaktalan volt. Az időjárás kifürkészhetetlen, mondja mindig a nagymamám. Talán igaza van. Bár én néha meglehetősem kiszámíthatónak érzem. Szomorú vagyok, hogy ma el kell mulasztanom a mosást… Vajon meddig fog minket a hó eltorlaszolni? Nagyon remélem, hogy holnapra jobb idő lesz, és ismét láthatom gyönyörű arcát…

1865. január.10. Vasárnap

 Végre ki dugta a sugarait a nap. A meleg egész nap cirógatta az arcomat. A hó még nem teljesen olvadt el, de néhol már csak sártenger maradt utána. Még javába tombol a tél. Mindenki inkább a házba burkolózik és élvezik a kályha melegét.  De én más vagyok. Ma végre annyi álmatlan nap után megpillantottam igaz csak futólag. A verandán állt lovaglós ruhájában. Persze most sem vett észre. Néha azon gondolkozom, hogy hagynom kéne, hiszen nyilván való, hogy nem tartozunk össze, Ő, előkelő családba tartozik. Míg én maga vagyok a por nép példamutató személye. Elvégre a faluban rajtam kívül csak egy ember tudott írni és olvasni… Az édes anyám…

1865. január.28. Csütörtök

 El sem hiszem! Ma először hozzám szólt. Bársonyos hangja a szívemig hatolt. Madarat lehetne velem fogatni. René, mint legjobb barátnőhöz méltóan eloldalgott tőlünk. Tisztán emlékszem, hogy miről beszélgettünk.

 „Te minden nap kijársz mosni? Biztos nagycsaládban nevelkedtél.” – mosolyogott.

Persze én nem tudtam megállni, hogy ne meséljek el neki mindent. René szerint egyszer ez lesz a végzetem. Nem érdekel, hiszen beszélhettem vele. Igaz, hogy csak tíz percet kapott az udvartól, de nekem ez is elég volt…

Elmosolyodtam. Eddig még eszembe se jutott, hogy régen is így mentek a dolgok. Jó, persze a mi nemzedékünk nem éppen úgy találkozik a szerelemével, hogy közben a tónál mossa a piszkos ruhákat. Óvatosan lapoztam ugyanis a megsárgult lapok bármikor kieshettek volna.

1865.január.31. Vasárnap

 Három nap telt el az utolsó írásom óta, ez idő alatt az életem is fenekesen felfordult. Hedvig odaadóan viselkedik velem. Tegnap elvitt piknikezni. Hogy az igazat megvalljam nem tudtam enni, hiszen a gyomrom fel – leugrált az izgalom miatt. A nagymamám előkotorta anyukám egy régi ruháját. Még soha nem volt olyanhoz hasonló rajtam. Színeket soha nem hordtam, de ideje elkezdenem.

Lehet, hogy többet érez irántam. Ahogy rám nézz, ahogy beszél, hozzám arra utal, hogy nem vagyok közömbös neki…

 Meglepve tanulmányoztam a naplót. Legalább negyven oldal ki volt tépve.

1865.szeptember.09. Kedd

 Kihasznált! Az a szemét kihasznált! Minden méltóságomat elvette tőlem. Tisztátalan lettem. Azt hittem, hogy feleségül vessz, hisz oda adtam magam neki. Azt állítja, nem egy súlycsoportban vagyunk. Gondolom ezek nem az Ő szavai, hanem az anyjáé.

 Hogy tudnék ezek után a nagyim szemébe nézni? Hiszen mindig mondta, hogy az a tisztességes NŐ, aki csak a házasság után adja át magát a férfinak.

 De most vége mindennek. Ez az utolsó bejegyzésem. Az utolsó lélegzetvételem. Nem vagyok hajlandó így tovább élni. Ég veled világ!...

 Megölte magát! Úristen. Végzet magával a szerelme árulása miatt. Hirtelen klausztrofóbiám lett. Alig kaptam levegőt. Folyton azon járt az agyam, hogy vajon hogyan kerülhetett ide a napló. Először azon morfondíroztam, hogy magammal vigyem – e vagy rakjam vissza a helyére. Az utóbbinál döntöttem. Jobb, ha Morgan Kenn titka a padláson marad. Mintha valami kilökött volna a padlásról. Meghallottam a fiúk hangját a kertből. Lerohantam és a hátsó ajtón kimentem hozzájuk. Gondoltam, hogy Harry nincs köztük. Biztosan Taylort furikázta el a reptérre. Elég hűvös volt és a szél is fújt. Valószínű, hogy vihar közeledik. A fiúk ennek dacolva póló nélkül fociztak. Liam, amikor meglátott megbotlott a saját lábába. Persze a fiúk majd megszakadtak a nevetéstől. Ha nem lettem volna olyan állapotban, akkor talán én is nevetnék, de most nem ment. Felvettem a labdát a földről és hátradobtam egyenesen a medencébe.

- Hé! - mordult fel Niall és Louis egyszerre.

- Kérdezni akarok valamit!

- Miért vagy ilyen sápadt? - kérdezte Zayn és mellém lépett.

Rá se néztem. Attól még nem felejtettem el a húzásait. A többiek is körbe álltak.

- Kérdezz csak, cica! - mosolygott kedvesen Niall.

Össze kellett szednem magam.

- Mióta laktok itt?

- Két éve. - válaszolta Liam, de nem nézett a szemembe.

- Hányszor voltatok a padláson? 

- Azt hiszem én csak egyszer. - vont vállat Louis. - A többiek nem tették be oda a lábukat. Zayn pajtásunk fél a sötétben.

Az említett személy felmordult mellettem. Nem tudom miért, de hozzá fordultam és úgy kérdeztem újra.

- Újonnan vettétek a házat?

- Nem. - válaszolta Niall.

- Több száz éves! - Zayn arca felderült, hogy rá figyelek. - 1860 - as években építették. Van egy históriája.

Már a ház építésének dátumánál a szívem a torkomban dobogott. Megragadtam Zayn kezét és megszorítottam. Éreztem a többiek - főleg Liam - fürkésző tekintetét. 

- Milyen história, Zayn? - suttogtam.

Egy ideig az összefonódó kezünket tanulmányozta majd a szemembe nézett.

- Azt mesélik, hogy anno lakott itt egy fiatal lány körülbelül annyi lehetett, mint te most. Az egyik nap, ha minden igaz a nagymamája megtalálta a szobájában. Fölakasztotta magát. 

Kitágult a pupillám. Tudtam, hogy csinált valamit magával mégis sokkolt a tudat, hogy felkötötte magát. 

- Nessa, minden rendben? - lépett a közelembe Liam.

Már csak egyet akartam tudni. 

- Zayn?

- Tessék? - mosolya letörölhetetlen.

Teljesen kiszáradt a szám. 

- Melyik szobában találták meg?

- Miért számít? Jól érzed magad?

- Zayn, a kérdésemre válaszolj!

- A tiédben!

- Az enyémben?! 

 Szédülni kezdtem. Forgott a világ körülöttem. Morgan a szobámban halt meg. Elengedtem Zaynt. El kellett mennem valahova mindegy, hogy hova csak el innen. Mindössze pár lépéstettem mikor beleszúrt valami a szívembe. Hallottam Zayn hangját, végül elsötétült a világ…

Dupla rész

41. Érzések hálójában

Zayn szemszöge

 - Hol vannak már? - járkált föl - alá Paul a nappaliban.
- Nyugi biztos hamarosan megjönnek! 
Személy szerint örültem, hogy nem kell figyelnem az enyelgésüket. Nyilván féltékeny vagyok, de ez így van jól. - nyugtatgattam magam. Gondolom Nessa jelenleg utál, amitől a szívem darabjaira tör. Ha belegondolok, hogy Harryhez bújik, megcsókolja… Mért’ pont Harry? Én nem vagyok elég jó? 
- Szerintem hívjuk a rendőrséget! - emelte fel a telefont Louis. 
- Ugyan már még csak tíz óra. - legyintett Niall. - Ahogy Harryt ismerem, biztos huncutkodik Nessával.
- Néha igazán befoghatnád a szádat, Niall. - álltam fel idegesen.
 Ebben a pillanatban kicsapódott a bejárati ajtó. Harry lépett be röhögve majd belépett Ő. A szívem kihagyott két ütemet. Imádom, amikor oldalra van fonva a haja. Mosolya kétszáz faktoros volt. Megpillantott, lehervadt a mosolya. Miért csinálod ezt velem?
- Hol voltatok? - támadta le őket egyből Paul.
Harry rámosolygott Nessára.
Én ezt nem bírom tovább. Kettesével szelve a lépcsőfokokat a szobámba mentem. Hangosan becsaptam az ajtót, hogy tudja miatta csak is MIATTA vagyok ilyen állapotban.
 Belerúgtam az ágy szélébe. Fájdalmamban beleharaptam az alsóajkamba. Bele fogok őrülni, ha így megy tovább. Hallottam, ahogyan elbúcsúzik a többiektől és feljön a lépcsőn. Lépései közeledtek majd pontosan a szobám előtt megállt. Legszívesebben kirontottam volna, de türtőztettem magam. Mindössze párpillanatig tartott, mégis boldog voltam. Háttal neki dőltem az ajtónak reménykedve, hogy talán Ő is épp ezt teszi. Reményem szertefoszlott, amikor meghallottam, hogy újra elindult. 
 De legalább a közelemben van. - gondoltam. Leültem az ágyamra és az ölembe húztam a laptopom. Túl korán van ahhoz, hogy álomba szenderüljek. Felnéztem Twitterre. Jobban mondva a gép volt a portálhoz csatlakozva én egészen máshol jártam. Szerelmes lennék? Vagy csak szeretet hiányos? Lehet, hogy mind a kettő! Nessa csillapítaná ezt az érzelmi kavalkádot. Beszélek én itt marhaságot. Nessa, Harryt szereti!
 Fészkelődés ütötte meg a fülemet. Mi van ezekkel? Ránéztem az órámra. Már éjfél is elmúlt. De ez, hogy lehetséges? Már az idő érzékemet is elveszítettem. Lehajtottam a gép tetejét és az ágyra dobtam. Felvettem a földre hajított mackónadrágom. Óvatosan kinyitottam az ajtót és kikukucskáltam. A konyhából fényszűrődött ki. Somfordálva lementem a lépcsőn. Kivettem egy esernyőt a tartójából, ha egy betörővel van, dolgom leütöm. Ha én leszek a gyorsabb. Persze, hogy én leszek a gyorsabb. A konyhában csak a kinyitott hűtő világított. Éhes a betörő?
- Mit csinálsz? - kérdeztem erényesen. Bár ez rossz döntés volt a részemről, hisz lehet, hogy fegyver van nála, míg nálam csak egy esernyő.
Az illető felegyenesedett… Nessa. A gyér világítás megvilágította gyönyörű arcát. Láttam, hogy mosolyogni akar, de nem tette. Nem adta meg nekem ezt az örömöt.
- Nagyon ijesztő vagy azzal az ernyővel! - fintorodott el. - Ha annyira tudni akarod tejért jöttem. Szokásom felkelni az éjszaka közepén, hogy csillapítsam a szomjam.
Mindezt olyan közönnyel mondta, hogy az már fájt. Végig a szemembe nézett még akkor is, amikor beleivott a tejbe. Elégedett arccal becsukta a hűtő ajtaját. Oda a csöppnyi világosság. Ő magát nem láttam csak a sziluettjét, amint épp felém jön és gyengéden kikerül. Elvesztettem a fejem, Megragadtam a csuklóját és visszarántottam. Fájdalmasan felszisszent.
- Utálom, hogy így beszélsz velem! - préseltem ki a szavakat magamból. 
- Hogy beszélek veled, Zayn? 
Imádom, ahogyan a nevemet mondja. Hisz így hívnak ütődött!
- Rengeteg gúny van a hangodban. 
- De jó nekem! Jó éjt! - kirántotta a kezét a karmaim közül.
Rettentő nagy düh volt bennem, de a vágy még nagyobb volt. Utána futottam. Akkor értem utol, amikor már a szobája ajtaját csukta be. Kezemmel visszalöktem. Hangosan felnyögött jelezve, hogy nem tetszik neki a látogatásom. De engem ez a tény hidegen hagyott. Becsuktam magam után az ajtót. Ismét megragadtam a kezét, mikor tudatosult bennem, hogy fel akarja oltani a lámpát. A sötét most nekem kedvez.
Neki nyomtam a falnak.
- Zayn…
 Könyöröghetsz! Közelebb léptem hozzá oly annyira, hogy éreztem, ahogy a mellkasa fel – lemozog a lélegzéstől. Végig húztam a derekán a kezem. Nem szólt semmit, helyette inkább lehunyta a szemét. Felbátorodtam. Gyengéden megpusziltam a kulcs csontját. Összerándult. Olyan finom volt a bőre. Nyelvemmel végig nyaltam a nyakát. Elértem a füle mögé. Megcsókoltam a lágy részt. Felnyögött és végül ellökött magától. 
- Tényleg az akarod, hogy ilyen legyek? - hangja elkeseredett volt. - Azt szeretnéd, hogy csaljam meg Harryt? Teljesen képtelenség! Szeretem Őt! Jobban, mint hinnéd! Kérlek, ne tedd ezt velem!
- Engem nem szeretsz? Hiszen engedted csókjaimat.
- Lehet… De soha többet! Zayn szeretlek, de Harryt jobban!...

42. Taylor

Vanessa szemszöge

 Zayn arca megfeszült, amikor kimondtam az érzéseimet. Vége, nem tagadhatom tovább. Nyilván érzek valamit iránta, de eltompul Harry iránti szerelmem miatt. Szeme könnyben úszott. Szörnyű lelkiismeret furdalásom támadt!
 De helyesen cselekedtem!

~~~~

 Reggel, amikor felébredtem szörnyen éhes voltam. Meglátszik, hogy nem vacsoráztam. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból. Beletúrtam kócos hajamba. Utálom, hogy reggelente ilyen kupi van a szobámba, mintha előző este bomba robbant volna. Felhúztam a teljesen lehúzott redőnyöm. Remek esik az eső! - állapíttatom meg. Imádlak Anglia. Bánatosan kifújtam a levegőt majd lementem a konyhába.
- Jó reggelt! - Zayn ült az asztalnál.
Most komolyan Öreg fiú miért kell mindig Őt az utamba tolnod? Jó, mondjuk az is igaz, hogy egy légtérben lakunk.
 Kedvesen - oké megpróbáltam kedvesen - inteni neki. Úgy láttam az arcán, hogy nem fogja felhánytorgatni a múlt estét, így én sem említettem. Elvettem az asztalról egy croassont.
- Nyugodtan maradhatsz!
- Öhm… Nem mert még takarítanom kell. – válaszoltam zavarodottan.
 Még, hogy vele reggelizem… kösz nem! A szobámhoz vezető úton bekebeleztem a reggelinek szánt töltött kiflit. 
 Akkor lássunk hozzá. 
Először beágyaztam majd a tiszta ruhákat összehajtva beraktam a szekrényembe. 
- Kopp - kopp. - mímelt kopogást Harry.
Elmosolyodtam.
- Vajon ki lehet az?
- Nem is tudom… Talán a herceged?
Átöleltem. Imádom, hogy magasabb nálam. Fölém tornyosuló teste egyfajta biztonságot nyújt. Belefúrtam a fejem a mellkasába.
- Elrendeztem.
- Mit is? - hangom tompán hangzott. 
- Már el is felejtetted? - nevetett. - Most hétvégén elmegyünk velnessezni.
Ez pont jól jött. Most úgy is elég feszült a helyzetem ebben a házban.
 A nap hátralévő részét a szobámban töltöttük. Filmet néztünk, beszélgettünk és rengeteget romantikáztunk. Mit akarhatnék még? 
- Harry! - kicsapódott az ajtóm. Niall csapzottan állt előttünk. Valószínűleg kint volt az esőben.
- Mi történt, haver?
- T - T - Taylor történt!
- Itt van? - biztos vagyok benne, hogy még a pupillám is kitágult a megilletődéstől, na meg az undortól.
 Niall aprót bólintott.
Ránéztem Harryre. Sajnálkozva nézett vissza rám. Várta a reakciómat. Megvontam a vállam tettetve, hogy engem nem zavar. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Mielőtt ki ment volna megpuszilta a kezemet. 
 Niall még mindig az ajtómban állt nyitott szájjal. Idegesen néztem rá, mire olyan gyorsan eltűnt, hogy csak az illata maradt hátra. Azért még egyszer utána ordítottam. 
- Niall, te barlanglakó!
Szinte kitépte az ajtót a zsindelyből, de becsukni azt nem tudja. Felkeltem és ahelyett, hogy becsuktam volna lementem a nappaliba. Meg kell adni a tisztelet, igaz? Leültem a nappaliba és vártam, mikor fárad be a kisasszony. Úgy tettem, mintha nagyon érdekelne a tv. Pedig a teleshop ment. Louis jött hozzám kezében két csokival. Az egyiket mosolyogva át nyújtotta.
- Csak, mert olyan sovány vagy!
- Kösz, ezt bóknak vettem! - haraptam bele a csokiba.
Meghallottam, amint kinyitódik az ajtó. Kezdődjék a színjáték. - gondoltam. Harry a nappali előtt állt meg kezében a bőrönddel. 
- Sziasztok! - köszönt Louis kelletlenül. 
- Loui! - ölelte meg Taylor. - Á, te vagy a sminkes csaj.
 Ez volnék én a Sminkes Csaj! Harry zavarában lehajtotta a fejét. Mosolyt festettem az arcomra.
- Szólítsak, Nessának!
- Nessa! Nem ígérem, hogy megjegyzem! - Harryhez fordult. - Hol is a szobád.
Harry úgy tátogott, mint egy hal. Vicces lett volna a látvány, ha nem lettem volna annyira féltékeny.
- Sajnos nem alhatsz a szobámba!
- Elnézést?
- Tudod Taylor, Harry… gyengélkedik! - szólalt meg Louis.
- Beteg vagy H?
Ismét itt van az a bizonyos H!
- Igen az. Szörnyen beteg! Gyere, felviszlek a vendégszobába és közben elmesélek neked mindent. - karolta át Taylort, kivette Harry kezéből a táskát és szinte erőszakkal felvitte az emeletre.
Harry kapva az alkalmon magához ölelt. Legszívesebben ellöktem volna magamtól, de helyette viszonoztam az ölelést. Mindössze pár másodpercig tartott a mennyország ugyanis Taylor magához szólította.
- Ne felejtsd, gesztenye! - gyors csókot nyomott a számra majd felfutott a lépcsőn.
Alig várom, hogy elmenjen pedig még csak most jött. Visszaültem a kanapéra. Inkább vagyok a földszinten, minthogy a szobámban legyek és azon kattogjak, hogy vajon mit csinálnak kettesben. Átkapcsoltam egy zenecsatornára. Pitbull és Christina Augleira közös száma ment. Feltekertem a hangerőt és elfeküdtem a kanapén. Néha táncolva élvezem, a zenét máskor csak fekszem, és hallgatom, közben gondolkozom. Remélem, Harry nem esik kísértésbe. Mivel be kell látnom Taylor nem csúnya lány.
- Persze, mi angolok mindig ezt csináljuk a szabadidőnkben! - hallottam meg Louis hangját.
- Bizony! - helyeselt Harry.
 Louis a szemével jelzett, hogy menjek vele. Ez meg mit akar. Mikor elhaladtam Harry mellett krákogni kezdett. Visszanéztem rá, mire kacsintott. Louis a konyhába terelt. Kivett a szekrényből egy üres üveget.
- Taylor üvegezni akar! - jelentette be.
- Nem kérdeztem.
- Jaj, ne legyél, már ennyire flegma inkább örülj.
- Minek kéne örülnöm, Louis?
- Annak, hogy segítek nektek. Harry megkért, hogy kössem le a csajt. Mást meg nem tudtam kitalálni. - vonta meg a vállát majd a kezembe nyomta az üveget.
Örömömben elmosolyodtam.
- Imádlak! - öleltem meg.
- Inkább szólj a többieknek.
Bólintottam majd a fiúk keresésére mentem. Liamet kint a kertben találtam. Gitározgatott. Niall a szobájában lapult. Megkértem, hogy legyen olyan kedves, szóljon Zaynnek is. 
 Mindannyian lent ültünk a nappaliban. Idegességemben ettem. Taylor totál eksztázisba esett a játék miatt. Mi is próbáltunk vidámak, lenni.
- Szeretnék pörgetni! - mosolygott Taylor.
Amint kimondta már pörgött is az üveg. 
- Felelsz vagy mersz, Zayn? - kérdezte.
Száját csücsörítette úgy gondolkozott. Végül kimondta.
- Felelek!
- Ú, de bátor valaki! - gúnyolta Liam.
Zayn hozzá vágott egy díszpárnát. 
- Mikor voltál utoljára nővel? - még csak a füle sem rebbent meg úgy tette fel a kérdését Taylor. 
- Ezt, hogy értsem?
- Mondjuk mikor… csókolóztál utoljára. Számít a majdnem szeretkezés is!
- Ó, oké. - mosolyodott el. - Tegnap este.
A szívem kétszázzal vert. Még szerencse, hogy nem kérdezi meg, hogy kivel történt meg majdnem. Nem is volt majdnem! Tudtam magamon uralkodni! Zayn következett.
- Harry, felelsz vagy mersz?
- Merek! – vont vállat.
- Csókold meg Taylort!
Amint kimondta rám nézett és gúnyos vigyort villantott. Hogy én mennyire utállak! Taylor már csücsörítette a száját, amikor Harry felállt.
- Én nem játszom!
- Nem már H egy kis csók nem árthat! - nyafogott „T”.
- De! Vagyis tudod… fertőzés! - magyarázkodott. 
Ami azt illeti hálás voltam Zaynnek ezért a hülye feladatáért, hiszen nem nekem kellett véget vetnem a „bulinak”. Én is felpattantam majd azzal az indokkal, hogy még szántalan dolgom van lefekvésig kimentem a nappaliból. Egyáltalán nem volt semmi munkám, de inkább halára unom magam, mint hogy a csaj arcát kelljen néznem. Nem a szobámba mentem helyette felvettem a balerina cipőmet és elmentem otthonról. Bár már esteledett, de az utcák még nyüzsögtek az emberektől főleg fiatalokkal. Csak bolyongtam, úti cél nélkül.
 Szép mondhatom! Egy hetem sincs, és végleg elhagyom az országot és ahelyett, hogy Harryvel vagyok az utcákat járom. Elővettem a telefonom, hogy megnézzem, milyen napot írunk. Csütörtök. Egy nap és hétvége vagyis velness hétvége Harryvel (remélem).
 És hat nap az indulásomig.
 Haza mentem. Ez is vicces úgy emlegetem, hogy haza. De legbelül tudom, hogy már csak hat napig nevezhetem így. Mikor visszaértem már mindenki a szobájában volt. Lekapcsoltam a külső villanyt majd bezártam a bejárati ajtót. Felmentem a lépcsőn. Automatikusan befordultam a szobámhoz vezető útra, de meghallottam Harry szobájából kiszűrődő furcsa hangokat. Megtorpantam. 
 Ezek nyögések! 
 Még a szívverésem is megállt. Ezek most tényleg… azt csinálják? A keserűségemnél már csak az idegességem volt nagyobb! Nem érdekel, hogy azt ígértem meg (magamnak), hogy nem csinálok bajt, de ami sok az sok! Nagy hévvel Harry szobája elé csörtettem. Az erő kiment belőlem és fel kellett tennem magamnak tennem a kérdést vajon tényleg szeretném látni, hogy Harry megcsal? 
- Nessa! - Harry hangja a hátam mögül jött.
Megfordultam.
- De… Te… nem vagy ben? - mutattam a szoba ajtajára. 
- Megengedtem, hogy elfoglalja az én szobámat reménykedve, hogy menedéket kapok nálad.
- De nyögdécsel. Azt hittem, hogy Te és Ő…
 Harry arca érdekes formát öltött. Közelebb jött hozzám. Erős kezével magához vont.

- Hiszen mondtam, Nessa… Gesztenye!...

Dupla rész...

39. Kemping

 - És ne felejtsd, el befújni magad különben meg fognak zabálni a szúnyogok! - ölelt magához Louis.
Legalább ezerszer elhadarta nekem, hogy vigyázzak magamra, én pedig ezerszer megígértem, hogy egyben fogok haza jönni. 
- Nyugi, csak két nap az egész és, amúgy is ott lesz mellettem Harry, Ő majd megvéd! 
- Ettől félek én is! - forgatta a szemét Paul.
Feladóan sóhajtottam. Már akkor nem örült annak az ötlenek, hogy kempingezni megyünk Harryvel, amikor először vetettük fel. Elmondása szerint Angliában veszélyes erdőkben aludni, mivel bármilyen állhat, megtámadhat minket. Hát abban biztos lehet, hogy nem fogok farkasokat ölelgetni. 
- Ezt már megbeszéltük! - vettem a hátamra a táskám. - Kijelölt helyen fogunk sátorozni nem pedig a vadonban. 
- Remélem Harryből nem fog elő bújni a Tarzan!
- Pedig az tetszene! - kacsintottam rá majd megöleltem. - Két nap és itt vagyok!
 Már csak két hetem van vissza a nyárból és ezt a kevéske időt Harry mellett akarom eltölteni. Átsétáltam a nappaliba. Az összes fiú (Harryn kívül) a kanapén terpeszkedett. Niall ölébe ültem, amíg Harry bepakolt a kocsiba
- Húú, mehetünk! - jött be mosolyogva Harry.
Egyből felpattantam. Mindenkit megöleltem - Zayntől csak szóban köszöntem el. Persze Louisból ismét kijött az oltalmazó bátyó.
- Tessék beleírtam az emlékeztetőbe néhány fontos dolgot, mert te képes vagy elfelejteni mindent! - nyújtotta át a telefonomat.
- Kedves, Louis nem viszünk magunkkal telefont, csak a természet és mi, ez a mottónk. Igazam van, Harry?
- Mi van akkor, ha bajotok esik? Nem is tudtok szólni nekünk! - aggodalmaskodott Paul. 
- Majd füstjelekkel kérünk segítséget, mint az indiánok. Szóval figyeld az eget! - Harry ezt viccnek szánta, de nem talált be senkinél.
 Az volt a legjobb ötlet, ha gyorsan elhúzzuk a csíkot onnan. Kocsiba szálltunk és célba vettük a táborhelyünket. Útközben végig fecsegtem. Mióta felszálltam arra a helikopterre felettébb boldog vagyok. Néha még Dó is kimegy a fejemből. Aggódom érte, de már nem vagyok depis hála Harrynek.
 Szóval a boldogságom miatt rengeteget beszéltem. Nem egy adott témáról főleg össze nem illő dolgokat párosítottam össze. Tegnap este például elkezdtem mesélni egy rém sztorit Niallnek amit még az öcsémtől hallottam. A történet közepénél meguntam és végül azt kezdtem el ecsetelni, hogy miért nem szeretem a spenótot. Anya soha nem szerette, ha ilyen vagyok persze örült, hogy minden rendben van körülöttem, de váltig állítja azért, mert boldog az ember nem kell mellé bolondnak is lennie. 
 Harryt egyáltalán nem zavarta szerintem még élvezte is a helyzetet. Rengetegszer mondogatta, hogy pont a bohóságom miatt szeret. Bekanyarodtunk a táborhelyre. Kétszárnyú vaskapu választotta el az országúttól. Egy A4 – es méretű fehér fémlemezen fekete betűk hirdették: Idegeneknek belépni tilos! Harry oldalán egy bank automatára emlékeztetett masina állt. Bepötyögte a számot. Nyikorogva kinyitódott a kapu. Magyarországon is előszeretettel védik a táborhelyeket, de nem ennyire. Pedig kétlem, hogy Angliában veszélyesebb banditák, mint nálunk. Bár ki tudja? Harry, mint ugyebár egy „vasember” nem engedte, hogy cipekedjek. Na, jó megengedte, hogy a kardigánomat vigyem, amit útközben levettem magamról.
 Első feladatunk volt felállítani a sátrat. Könnyen ment, mindössze egy és fél óránkba telt. Második feladat fát keresni, hiszen tábortűz nélkül nem ugyanaz a sátorozás. Harry ügyesen előkészítette a fákat, de még nem gyújtott alá. Az idő négy óra lehetet. Bár nem vehettem biztosra, mert nem volt nálam óra mindössze a megérzésemre hallgathattam. 
- Játszunk! - pörgette a kezében Lux labdáját, ami Hello Kittys volt. - Mondjuk röpizhetnénk.
- Rendben, de legyen tétje. 
- Ó, a kislány nagyban szeret játszani. Tetszik.
Elmosolyodtam. Őszintén ki mondaná meg, hogy három év van köztünk?
- Akinél először esik le a labda annak…
- Teljesítenie kell a győztes három kívánságát! - vágott a szavamba.
Beleegyezően bólintottam.
A „meccs” elkezdődött. Az elején nyeregben éreztem magam és ezt hangsúlyoztam is. De, mikor Harry belemelegedett elvesztettem a kontrolt… Ő nyert! Ideges lettem, de nevettem. Általában, ha vesztek sírok, de most más a helyzet.
- Az első kívánságom…
- Csak ne legyél mohó! - figyelmeztettem. - Ha gyorsan elhasználod, a kívánságod megbánod, mert később fognak eszedbe jutni a jobb ötletek.
- Ne aggódj emiatt a legjobbat már rég kitaláltam. 
- Akkor hadd halljam!
- Majd, ha eljön az ideje! - mosolygott és lehúzta a pólóját. - Most pedig szeretném, ha megmasziroznád a hátam. A táskámban van a Thai krémem. Nekem nem engedte meg, hogy bármiféle kence – ficét hozzak, de ő persze elhozhatja a Tahi krémét. 
 Bementem a sátorba. Nagy nehezen megtaláltam a krémet. Ezt az izét használják a masszőrök is. Szép… Tudta, hogy valamiben nyerni fog és muszáj lesz azt csinálnom, amit ő akar.
 Mikor kiléptem Harry egy kiterített lepedőn hasalt. Most aztán órákig nyomkodhatom. Mellé térdeltem, de így nem tudtam volna rendesen megmaszirozni. Lovagló pózba ráültem a fenekére. Azt hittem csontos lesz, de nem. Elég rugalmas és puha volt ? így hát elkezdtem rajta ugrálni.
- Nessa, ha így folytatod, beindulok! - dörmögte.
Hangosan felnevettem, de leálltam. Felpattintottam a tubus tetejét. Belenyomtam az átlátszó zselét a tenyerembe. Vanillia illata volt. Összedörzsöltem a tenyerem és maszirozni kezdtem. 
- Mmm… Nagyon jól csinálod! - dicsért.
- Köszönöm.
 Egy órán keresztül kényeztettem, de nem bántam örültem neki, hogy élvezi. Azért hagytam abba, mert elaludt. Leszálltam róla, kivettem egy papír zsebkendőt és letöröltem róla a maradék krémet. A lemenőnap narancssárgára színezte a bőrét. Mosolyogtam, amikor egy kicsit horkantott.

~~~~

 A tűz vidáman ropogott. Áldom az okos fejünket, hogy jó meleg hálózsákot hoztunk. Mert lehet, hogy nyár volt, de este lehűlt a levegő. Egymás mellett ültünk törökülésben és a tüzet néztük. 
- És akkor a második kívánságom. - csapta össze a tenyerét.
- Ki vele! - sóhajtottam.
- Azt szeretném, ha megígérnél valamit. 
Rá akartam vágni, hogy bármit, de Harry arcát látva megvártam, míg befejezi. Csupasz combomat pásztázva reménykedtem, hogy olyat kér, amit meg is tudok fogadni. 
- Ha haza mész… - nyelt egyet. Mindkettőnknek nehéz volt erről beszélni… főleg nekem. - Látogass el ahhoz a villanyoszlophoz ahol először találkoztunk. 
Felkaptam a fejem. Harry végig engem nézett miközben beszélt és most is állta a tekintetem. Folytatta:
- Szeretném, ha azon a helyen véget vetnél minden dolognak, ami hozzám köt. Mert én nem leszek képes, ahhoz túl sokat jelentesz a számomra. Gondolom nehéz lesz, de nem annyira, mint nekem. Én minden reggel úgy fogok felkelni, hogy tisztában leszek azzal, hogy annál a villanyoszlopnál örökre búcsút mondasz nekem. De mégis ezt kérem tőled, mert hülyeség lenne elhitetni egymással azt, hogy újra találkozunk… Ígérd meg. Ígérd meg, Nessa!
 Mintha gyomorszájon rúgtak volna. Nehezen vettem levegőt. Nem igazság ilyet kérni tőlem. Túlságosan szeretem! Szemem könnybe lábadt, de nem engedhettem, hogy lecsorduljon az arcomon ezért gyorsan kipislogtam.
- Ígérem! - suttogtam.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Kezembe nyomta a nyársat, amin négy szem pillecukor volt. Próbálj mosolyogni! Próbálj mosolyogni! - kérleltem magam. De nem ment elvégre most ígértem meg a lehetetlent. A tűz fölé raktam a nyársat.
- Szerinted nem elcsépelt szó a „szeretlek”? - a tűz megvilágította a szép arcát.
- Valamilyen szinten az. Néha még olyankor is használjuk, mikor nem is érzünk úgy.
- Pontosan. De mi szeretjük egymást! Ezért kéne, keresnünk egy másik szór erre, nem gondolod? Mondjuk gesztenye.  
- Gesztenye?
- Gesztenyebarna a szemed!
Elmosolyodtam. Levettem egy pillecukrot és beleharaptam. Éreztem, hogy figyeli, mit csinálok. Fél szemmel ránéztem szobor arcán féloldalas mosoly játszott. Ásítást mímelt.
- Késő van jobb, ha lefekszünk. - javasoltam.
Feltápászkodott, hogy utána kétrét görnyedve bebújjon a sátorba. Én nem utánoztam, négykézláb könnyebben megy. 
 A hálózsákok ki cipzárazva voltak leterítve. Lefeküdtem Harry mellé. Egyből az oldalára fordult és felkönyökölt. Fölém ereszkedett és gyengéden megcsókolt.
- Gesztenye! - mosolyogtam rá.
- Gesztenye!
Beletúrtam göndör hajába. Lehunyta a szemét. Megcsókoltam.
- Most lép be a harmadik kívánságom. - suttogta majd visszacsókolt.
De ez most más volt. Túlfűtött jóformán kétségbeesett. Mindketten egyre gyorsabban vettük a levegőt. Semmi nem létezett a világon, csak Ő és a tudat, hogy az enyém, csak is az enyém.
 Keze lassan felfelé araszolt a pólóm alatt, figyelve a reakciómat. Hevesebben csókoltam. Ekkor feljebb emelte a pólót a hátamon egészen fel, én pedig felemeltem a karomat, hogy segítsek neki levenni. Most csak a melltartó takarta el a dekoltázsom. Ő is lehúzta a pólóját és rám feküdt. Félbe szakította a csókunkat. Végig tanulmányozott, mintha fényképet csinált volna minden pontomról. A hátam alá nyúlt a melltartó kapcsomat kereste. Egy kicsi felültem, amíg levette rólam. Vállamtól fogva gyengéden visszanyomott. Rám nehezedett és újra megcsókolt. Csupasz felsőteste az én csupasz felsőtestemen leírhatatlan érzés volt. Nem bonyolódtunk durva csókba. Helyette a nyakamat csókolta. Először gyengéden majd erősen szívni kezdte. Hangosan felnyögtem. Lejjebb csúszott. Végig csókolta a kulcscsontomat. Egyre lejjebb ment végül elért a mellemhez. Végig puszilta a körvonalát. Ismét lejjebb csúszott. Elérte az alhasamat. Mikor végignyalta hangosabban és kéjesebben nyögtem fel, mint valaha.
 Nem volt vissza út. Ismét egymáséi lettünk…

40. Dóri döntése

 A sátoron átszűrődő cirógatta fedetlen kezemet. Már egy ideje fent voltam, de nem vitt rá a lélek, hogy felkeljek. Egyre jobban zavart, hogy csukva a szemem, de így is érzékelem a fényt, ami a szemhéjamon vérpirosan izzott. Feljebb csúsztam és belefúrtam az arcom Harry nyakába. Így sokkal jobb. - állapítottam meg. Bár aludni nem tudtam, de legalább gondolkozhattam egy picit.
 Most, hogy így ilyen közel vagyok Harryhez hihetetlen, hogy valaha is elváljunk egymástól. Hihetetlen és mégis igaz. Hamarosan haza megyek. Még a gondolattól is kiráz a hideg és ettől megijedek. Néha olyan érzésem van, hogy képes lennék feldobni az eddigi életemet Harryért. Ha megkérne rá, hogy maradjak, vele igent mondanék. Den kéri… Nem kérheti. Szeret ezt többször is bebizonyította, ezért se ajánlhatja fel ezt a lehetőséget. Nem akar elszakítani a családomtól. És én? 
 Én tényleg ilyen könnyen lemondanék róluk? Anyuról? Apuról? Ricsiről? Liliről? Dóriról? Mindenesetre nehezen tenném meg az egyszer biztos. Mostanában elég gyakran kell emlékeztetnem magam arra, hogy engem szerető család vár. Át karoltam Harry derekát, amitől megmoccant. Kinyitottam a szemem.
- Jó reggelt, szépségem! - rekedt hangja véget vette gondolatmentemnek. Pont az Ő hangja kellett ahhoz, hogy újra boldog legyek.
- Én kelltettelek fel?
- Talán. - mosolygott.
- Bocs! - belepusziltam a hajába. - Éhes vagyok.
- Adj öt percet és olyan finom reggelit rettyintek, hogy megnyalod mind a tíz ujjad.
Az öt percből egy óralett. Már akkor tudtam, hogy nekem kell reggelit csinálnom, amikor Harry teste újra elernyedt majd mély álomba szenderedett. Így hát felkeltem megraktam a tüzet, előkotortam a hátizsákból egy serpenyőt és megsütöttem a tojásokat majd a baconokat. Valószínű, hogy a finom illattok ébresztettél fel Harry.
- Elfelejtettem valamit, mi? - mosolygott rám bocsánatkérően.
A „valami” a reggeli készítést takarta.
- Semmi baj! - nyújtottam át egy tányért neki. - Azon gondolkoztam, hogy mikor újra a városban leszünk, elmehetnénk egy velness szállodába. Nem rossz ez a hely, de azért nem nekem való a nomád élet.
- Túltárgyaltuk. - kacsintott.
 Mikor kicsi voltam akkor sem repestem az örömtől a sátorozástól. Ne higgyétek azt, hogy nem szeretem a természetet csak… nem tudom elviselni, ahogyan a természetben kell viselkedni. Csendben fogyasztottuk el a reggelit.
- Tudod, hogy melyik filmnek vették itt fel egy részletét? - törte meg a csendet.
- Az az érzésem, hogy mindjárt megtudom.
- Ha - ha. Amúgy a Tűz Serlegét.
- Harry Potter féle Tűz Serlegét?
- Pontosan.
- Wáá… El se hiszem, hogy Daniel Radciffe talán pont itt gubbasztott ahol én.
Egy kicsit elragadtattam magam. Harry kérdően nézett rám. Megvontam a vállam majd felálltam.
- Sétáljunk egy kicsit. - javasoltam.
Odaadóan mosolygott. Lassan sétáltunk kéz a kézben. Bár tegnap este eltudtam felejteni, mit kért tőle Harry, de most folyton ott cseng a fülemben. Mintha megakadt volna a lemez.
 Megtorpantam. Harry úgy két lépést tudott tenni mivel a kezem nem nyúlt tovább. Épp nyitotta a száját, hogy megkérdezze mi ütött belém, de inkább hallgatott. Olyan szorosan öleltem át amilyen szorosan csak tudtam. 
 Ennyit mára. - emlékeztettem magam. Elvégre még nem kell búcsúzkodni.

Dóri szemszöge

- Nincs semmi bajom! - ordítottam ki a szobámból. - De már ezerszer elmondtam!
Gondoltam, hogy ez lesz, ha haza jövök, de nem tehettem mást. A plafont bámulva eldöntöttem, hogy ez így nem mehet tovább. Felültem, de túl gyorsan ahhoz, hogy meglássam a lábam. Elkapott a hányinger. Sajnos a helyzetem rosszabbodott, azóta, hogy visszajöttem. Bár azt hittem rosszabb már nem lehet. Tévedtem. 
 Forró könnyem csurgott le az arcomról megállapodott az államon majd a kezemre koppant. A családom abban a tudatban van, hogy elmúlt, de messze nincs vége… Csak most kezdődött. 
 A hasamon korbács ütés nyomai látszanak, míg a lábamon mély vágások. Néha azt képzelem, hogy amőbázik rajtam. Nem várhatok tovább. Elővettem egy papírt és egy tollat. Nem szándékozom megszökni mindössze, Nessának írtam levelet. Mikor végeztem kikutattam egy borítékot. Jobb lesz így! - hajtogattam magamnak.
 Kiszanáltam az összes cuccomat, és amelyikre szükségem volt bepakoltam a legkisebb bőröndömbe. 
 Megkerestem a telefonom és tárcsáztam apu számát. Elmondtam neki, hogy egy darabig hozzá szeretnék költözni. Nyilvánvaló, hogy örülni fog a hírnek. Hát még akkor, hogy örült mikor megmondtam, hogy még ma Pécsre utazom. Most jön a neheze! – gondoltam miközben a bőröndömmel kimentem a konyhába.
- Anya! - szóltam neki.
- Kész az ebéd. - anya hangja vidámsággal volt tele. Sajnálom, hogy el kell rontanom a kedvét. 
- Anya!
- Mhh? - fordult meg.
Mosolya lehervadt, amikor meglátta a bőröndömet. 
- Egy darabig apához költözöm! 
Anya lerogyott a mellette lévő székre. Átkeresztelhetnének Ünneprontónak.
- Nem vagyok elég jó anya? - kérdezte szipogva.
- Nagyon is az vagy! Összetehetném a kezem, hogy ilyen jó vagy hozzám. De most el kell mennem. Beszéltem apával is… Beleegyezett.
- És mi lesz velem? Egyedül hagysz?! 
- Visszajövök, esküszöm! Csak most hagy elmenni. 
Egy ideig csendben ült. Kivett a zsebéből egy papír majd trombitálva kifújta az orrát.
- Rendben! - bólintott. - De azért még kivihetlek az állomásra?
Mosolyogtam, de legbelül átkoztam magam. Hálátlan gyerek vagyok! Beültünk a kocsiba, csöndben utaztunk mindaddig, amíg Nessáék háza elé nem értünk.
- Megállni egy kicsit?
- Persze.
A ház előtt Ricsit és Lilit láttam játszani. Mély levegőt vettem és kiszálltam. 
- Sziasztok! - mosolyogtam.
- Helló. - köszönt Ricsi.
- Nézd mit kaptam! - futott hozzám Lili majd a kezembe nyomta „Az én kicsi pónim” kék változatát. 
- Nagyon szép, Lilipusz! - öleltem meg.
- Lilipusz? - kuncogott. - Ez jó!
- Ricsi, beszélhetnénk?
- Aha! - hagyta abba a dekázást. - Lili… pusz, menj játszani!
- Oké! - vont vállat majd bement a kertbe.
- Figyel, én most elutazom. Valószínű, hogy sokáig maradok. Arra kérlek, hogy ezt a levelet ad át Nessának, mikor haza ér!
- Rendben. - válaszolt szórakozottan.
- Kérlek, nagyon fontos!
- Bízz bennem! - kacsintott és folytatta a focizást.
Remélem, valóban odaadja. Talán a barátságunkat menti meg ez a levél. A barátságunkat és az életemet!..